2014. május 17., szombat

Körömápolás és lakkozás

Egyre több barátnőm egyre gyakrabban tesz fel nekem körömápolással vagy körömlakkozással kapcsolatos kérdéseket. Ezek többnyire arra irányulnak, hogy hogyan lehet szebb és erősebb a körmük, valamint hogy hogyan lehet tartósabb a lakkozás. (Vagy éppen egy-egy színről kérdeznek, állítottak már komoly próba elé ezzel ;)) Szóval ezek miatt a kérdések miatt arra gondoltam, hogy írok egy bejegyzést erről a két témáról. Nem ígérem hogy kimerítő leszek, és nem ígérem hogy a módszerek, amiket javaslok maradéktalanul működnek. Ami biztos, hogy én így csinálom, és nekem használnak. Szóval bátran ajánlom ezeket! És ha még volna kérdés, akkor nyugodtan keressetek meg! :)




Ápolás

Az első, és talán legfontosabb dolog a körömágy megfelelő ápolása! Azért írom ezt először, mert többen panaszkodtak már nekem, hogy nekik nem szép a körmük, és ezért nem is festik inkább. Ilyenkor általában kértem őket, hogy mutassák meg a körmüket, és az valóban nem volt szép, mert a körömágybőr nem volt szépen a helyén, hanem felcsúszott a körömre, valamint a köröm mellett lévő bőrszálkák is kiálltak kedvesen. Szóval tudjátok. Nem szép látvány, én sem festeném szívesen az ilyen körmöt. De ezen könnyen lehet javítani :)

A lényeg, hogy a körömágybőrt megfelelő eszközzel, vagy spatulával, vagy akár az ujjunkkal rendszeresen lenyomkodjuk. Ezt főleg olyankor jó csinálni, ha a bőr felpuhult már, és könnyen kezelhetővé válik (például hajmosás után, vagy akár csak egy sima áztatás után is). Nekem a körömágybőröm még sosem nőtt fel sokáig, így nem tudom, hogy mi a célravezető akkor, ha már hosszú. Azt olvastam sok helyen, hogy nem szabad otthon nekiesni ollóval, mert nagy a fertőzés veszély. Érdemes ilyenkor elmenni manikűröshöz.

Ha letoltuk a körömágybőrt, akkor fontos, hogy ápoljuk is azt! A köröm környékének ápolása egyébként azért is nagyon fontos, mert egyrészt nagyon gyorsan szárad, másrészt pedig fájdalmasak tudnak lenni a bőrszálkák és barátaik. Én a köröm környékének ápolásához leginkább a Lush csodakencéjét, a Lemony Fluttert tudom ajánlani. Biztosan nagyon sok jó termék van a piacon, de én ezzel vagyok a leginkább megelégedve. Intenzív citrom illata van, nagyon gazdag, zsíros krém. Éppen ezért én éjszakára szoktam bekenni vele az ujjaimat, és reggelre szuperül be is szívódik.


Persze a helyes körömágybőr ápoláshoz nagyon szorosan hozzátartozik a helyes kézápolás is! Amit én ezzel kapcsolatban teszek, az annyi, hogy kenegetem rendszeresen. Nap közben finomabb krémekkel, amik hamar beszívódnak, éjszakára szoktam nehezebb krémeket használni. Ezt mindenki érzi magának, hogy mire van szüksége, és mikor. 

A kézápolással kapcsolatban még két extrára szeretném felhívni a figyelmet :) Az egyik, amit én hetente egyszer végzek, az a kézradírozás. Azt mindenki tudja, ügye, hogy nem árt rendszeresen radírozni az arcunkat, lábunkat, stb.? Így ugyanis az eltömődött pórusokat kitisztítjuk, és az esetleges hidratálókrémet könnyebben beszívja a bőrünk. Én hetente egyszer a kezemet is le szoktam radírozni (általában egy alapos kézmosás közben). Amellett hogy ez nagyon pihentető, hasznos is. A másik extra, amit szintén hetente egyszer csinálok (illetve amikor eszembe jut), az a levendulás kézfürdő. Egy kisebb tálba szoktam annyi meleg vizet önteni, amennyi pont ellepi a körmeimet. Ehhez szoktam adni szárított levendulát (általában egy kiskanállal). A levendula azért jó, mert nyugtató, baktériumölő hatású, és segít a körömágy megtisztításában és fertőtlenítésében. Ezt az áztatást öt percig szoktam csinálni, ennyi pont elég. 


A következő dolog, a körömnek az ápolása. Manapság rengeteg (tényleg rengeteg) körömápoló lakk létezik. Van, amelyik lakként rajtamarad a körmön, van, amelyik egy idő után beszívódik. Tényleg rengeteg féle. Én a Lovely rózsaszín körömerősítőjét használom. Ez elég hamar beszívódik, és szinte érzem, ahogy a vitaminokat ontja bele a körmömbe. Ezt az ápolót én minden lakkozás előtt használom, szóval kb kétnaponta. Fontos még, hogy nem csak a körmöm felületét kenem be ilyenkor, hanem bőven adok a körömágybőrnek is. Ott is szépen beszívódik, és puha lesz utána.

Azt a körmöt, amit a fentiek szerint ápolnak, szerintem már bátran lehet festegetni, vagy akár csak mutogatni. Valahogy én azt vallom, hogy mindenkinek szép a körme. Vagy lehet szép. Láttam már sok lányt, akiknek állításuk szerint csutka kis körmeik voltak, de egyszer fogták magukat, szántak az ápolásra időt, picit megnövesztették, és ma már nagyon szép körmeik vannak! Szerintem érdemes erre odafigyelni. És egyébként is, egy jól megválasztott színű lakk bármelyik körmön jól mutat :)

Lakkozás

A lakkozással kapcsolatban nem tudok sok újdonságot mondani. Viszont vannak olyan alapok, amikről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. De ha figyelünk rájuk, akkor máris szebb lesz a lakkozás :) Nézzük hát!

Először is nagyon fontos, hogy a körmünk tiszta legyen! Ez nem olyan egyértelmű. Zsíros körömre ugyanis nem tapad a lakk. Vagy hát nehézkesen. A megfelelő tisztaságot úgy érhetjük el, ha a lakkozás előtt a körmünket áttöröljük körömlakk lemosóval. Nem kell sikálni, csak áttörölni. (Ügye mindenki tudja, hogy a körömlakk lemosóval óvatosan kell bánni, és nem szabad úgy dörzsölni vele a körmeinket, mint a koszos edényt mosogatás közben?). Ezután kezdhetjük az igazi mókát.

És nem a lakkal! Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mindig tessék használni alaplakkot! Minden egyes alkalommal. Az alaplakk rengeteg dologra jó. Ha ápoló alaplakkod van, akkor egyben a körömápolást is elvégzi. Ha barázdás a körmöd, akkor egy alaplakk szépen ki tudja simítani a felületet. Meghosszabbítja a körömlakk tartósságát is. Védi a körmöt, és -jobb esetben- nem engedi hogy a körömlakk beszínezze azt. Jártam már úgy, hogy nem használtam alaplakkot, és egy kék lakk a körmeimen volt kb két napig. Lemosás után először csak simán kékek voltak a körmeim. Aztán egy idő után besárgultak. Élvezet volt végigvárni, amíg lenőttek, és újra normális körmeim voltak. Szóval alaplakk. A legfontosabb! És ha ajánlhatok jó alaplakkot, akkor az Essence 24/7 nail base lakkját ajánlom. Nagyon gyorsan szárad, szép mattra, és nekem a kis egyenetlenségeket is kitölti, valamint eddig minden esetben megvédte a körmömet az elszíneződéstől. De rengeteg fajta van még, bőven lehet válogatni :)


Ezután jöhet a színünk :) Ezzel kapcsolatban is hallottam már panaszokat, főleg arról hogy nem is fed a lakk. És nem is szárad egy perc alatt, pedig az van ráírva az üvegre. Lányok, legyetek elfogadók a lakkokkal. Időt kell adni a száradásra, ez az egyik. A másik az, hogy a legtöbb lakkot több rétegben kell felkenni. Valamint, ha például glitteres lakkot használtok, akkor tudjátok, hogy az FEDŐ lakk, és kell alá egy szín. Láttam már panaszkodást amiatt is, hogy nem fed rendesen a glitteres lakk... Szóval csak okosan. Legalább két réteget kell használni, és bizony türelmesnek kell lenni a száradásnál. Érdemes tehát lakkozás közben sorozatot nézni, vagy olvasni, ami leköt arra az időre, amíg szárad a lakk. Vagy mondjuk közösen körmöt festeni egy barátnővel, és a száradás közben beszélgetni :)

És itt még mindig nincs vége :) Ugyanis ha megszáradt a lakk, és elégedettek vagytok a színével, a fedéssel, mindennel, akkor jöhet a fedőlakk. A fedőlakk általában azért kell, hogy védje a körmöt, és a festéket. Ha fedőlakkot használtok, akkor hosszabb ideig marad fent a lakk a körmötökön. Manapság már rengeteg fedőlakk van a piacon. Van gyorsszárító, gél lakk fényű, mattító, erősítő, csillámosból végtelen, de még olyan is, ami UV fényben világít. Szóval mindenki választhat magának kedvére valót. Az én kedvencemet elvileg kivonták a forgalomból, szóval most én is meg vagyok lőve (ja nem, a múltkor sikerült lecsapnom valahol még két darabra!) de nem szeretném ezt ajánlani, mert nem biztos hogy meg tudjátok venni. Viszont legyetek ügyesek, olvassatok utána hogy ki milyet használ, ki milyen ajánl és próbáljatok párat. Előbb-utóbb úgyis megtaláljátok majd a kedvenceteket :)

Azt hiszem röviden ennyi lenne. Nem is voltam olyan rövid, na mindegy. Szerintem, ha ezeket a lépéseket betartjátok, és figyeltek a rendszeres ápolásra (jó hogy írtam ezt a bejegyzést, mert erre nekem is nagyon kell figyelnem - hajlamos vagyok elbohóckodni a dolgokat), akkor nektek is szép körmeitek lesznek, amiket nyugodtan lehet majd mutogatni :)

Hajrá Lányok, körömápolásra és körömlakkozásra fel! ^^

2 megjegyzés:

  1. Régen én sem használtam sem alaplakkot sem fedőt, pedig hihetetlen jók. Alapul én egy Oriflame körömápolót használok, és így nem repedezik annyira a körmöm, meg még tartósabb is a lakk. Körömolajból is a fenti márkát éjjelre, fedőlakknal pedig az Essence BTGN-t, amit azt hiszem már szintén kivontak. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megvannak a jól bevált termékeid :) Jó tud lenni, amikor már nem kell keresgélned, hanem tudod hogy mi a legjobb neked! Ez a forgalomból kivonás meg elég elkeserítő :/

      Törlés