2015. január 23., péntek

Hogyan csináljam? 3. - Gradient körmök




























Hurrá, itt van újra, a "hogyan csináljam?" sorozat! Remélem Ti is vártátok már, mert én már nagyon. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit tudnék viszonylag értelmesen megmutatni Nektek is, és végül a gradient mellett döntöttem. Sajnos ennek a technikának magyar nevet nem igen tudok találni, talán a színátmenetes köröm lenne a legmegfelelőbb. De nevezzük csak gradientnek :) És ha már itt tartunk, akkor egy fogalomtisztázást is szeretnék megejteni. (Lehet hogy ez csak az én mániám, de mégis fontosnak tartom, hogy tudjuk, hogy miről beszélünk.) Szóval a gradient az a technika, amikor a színátmenet egy körmön belül valósul meg. Szemben vele áll az ombre (sokan keverik a kettőt), amikor szintén van színátmenet, de az több körmön keresztül. Tehát ombre köröm például az, amikor a kisujjadtól a hüvelykujjadig egy színnek öt különböző árnyalatát fested fel. Gradientnél az öt különböző árnyalat pedig egy körömre kerül. Ezt fontosnak tartottam elmondani :) Na de kezdjünk is bele a mókába!


A szükséges kellékek:




























Az alap-és fedőlakkot már nem hiszem hogy ki kell emelnem :) Ezen kívül szükségetek lesz legalább kettő, de inkább több, színben harmonizáló körömlakkra. (Én az átmenethez a Barry M Grapefruit, a Barry M Dragonfruit és a Moyra Pastel 607 lakkokat használtam.) És a legfontosabb három kellék: egy sminkszivacs, egy fogpiszkáló és egy lehúzható alaplakk.

Egy kicsit bővebben is írok ezekről. A sminkszivacs helyett lehetne használni sima mosogatószivacsot is. Ez jogos is lenne, ha nem lenne vele egy pici gond. Valljuk be, otthon nem mindenki a legdrágább mosogatószivacsot használja, hanem általában az olcsóbbakat. Amikkel az a baj, hogy nagyon lyukacsosak, és könnyen bennük marad a levegő. Én csináltam már mosogatószivaccsal is átmenetet, és rengeteg buborék lett a lakkban miatta :( Viszont a sminkszivacs sokkal tömörebb, így nem engedi be annyira a levegőt, és szépen terül vele a lakk. A képen látható szivacs a Rossmann saját márkás sminkszivacsa, ami kb. 500 forint a boltban, és a dobozban kb. 6-7 darab van. Szerintem erre a célra legalábbis nagyon megéri. A lehúzható alaplakk pedig a köröm körüli bőrre kell. Ugyanis ezzel a technikával jó sok lakk mehet a bőrünkre is, amit utána nagyon rossz letakarítani. Én éppen ezért kenek előtte a bőrre lehúzható alaplakkot. A Miss Sporty alaplakkja erre kiválóan alkalmazható. De használhattok más lehúzható alaplakkot, vagy sima iskolai ragasztót, vagy folyékony latexet. Áginál láthattok a latexről egy nagyon jó tesztet, sok fontos infóval!

0. Először felkenem az alaplakkot a körmömre, és a bőrömre a lehúzható alaplakkot. Megvárom míg ezek megszáradnak. Erről nem készítettem külön képet, mert sajnos elég csúnyán befogta egy lakk a körmöm, és nem szeretném mutogatni, hogy milyen kékek :) De ezek a lépések kihagyhatatlanok!

1. Ezután felkenek a legvilágosabb színből egy réteget. Ez azért kell, hogy az átmenet majd rendesen látszódjon a körmökön. Ez most nálam a Moyra pasztell rózsaszínje.




























Látjátok, hogy a fedés egyenetlen, és a lehúzható alap még nem száradt meg. Ez nem baj a továbbiak szempontjából. Merthogy itt jön a lényeg :)

2. Én úgy szoktam csinálni, hogy a színes lakkokat kiteszem egymás mellé, előre lecsavarom róluk a kupakot (mintha nyomdáznék). A szivacsra felviszem őket egymás alá, színsorrendben. És itt jön a csavar, a fogpiszkáló! Ugyanis,mielőtt felvinném a körmömre, fontos, hogy a szivacson előbb kicsit összehúzom a lakkokat. Ezzel az átmenet tényleg átmenet lesz, és nem lesznek annyira élesek a határvonalak.




























3. Ezután jöhet az első réteg felvitele. Én nem szoktam nagyon rányomni a szivacsot a körmömre, éppen csak hogy hozzáérintem. Kis mozdulatokkal rányomogatom, először a közepére, aztán a két szélére is a körömnek. Fontos még, hogy minden körmöm előtt felkenek újabb csíkokat a szivacsra. Így tuti jut rájuk elég szín.




























4. Miután ez megszáradt (nagyon hamar megszárad) már festem is a következő réteget. Ugyanígy, mindegyik körmöm előtt külön felkenem a lakkokat a szivacsra, és kis mozdulatokkal ráütögetem a körmömre.




























5. A két réteg az esetek 99%-ában már elég is :) Ezután jön az undi rész. Ugyanis le kell szedni a lehúzható alaplakkot. Én ezt egy csipesz segítségével valósítom meg. A csipesszel alányúlok, és lehúzom. Néha kicsit kell kaparászni, hogy lejöjjön, de alapvetően könnyen és gyorsan megy. Utána ilyen kis izék vannak az asztalomon :D




























És közvetlenül ezután így néz ki a kezem:




























6. És itt jön a kedvenc részem (beteg vagyok, tudom :D) a körbetakarítás. Én ehhez a rózsaszín Isana körömlakklemosót használom. Egy kis kupakba kiöntök belőle egy keveset, és egy sima Moyrás ecsettel körbetakarítom a körmöm.




























Takarítás után némiképp vállalhatóbb lesz a dolog :)




























Ezután már csak a fedőlakkot kell felkenni, és kész is a gradient. Ami egy nagyon egyszerű folyamat, viszont nagyon mutatós! Mindenkinek ki kell próbálnia legalább egyszer :)




























Persze nekem nem volt elég a sima fedőlakk, felkentem rá egy réteg Essence holo fedőlakkot is, hogy csillogjon picit :)




























Nagyon cuki, ügye? Igazán királylányos :) Persze még ezzel sem elégedtem meg, és így végül nyomdáztam rá. Amit aztán három napig viseltem! El sem tudom mondani, hogy ez milyen nagy szó. Ugyanis mindent lemosok másnap, tényleg nagyon ritka, hogy valamit ennyi ideig képes vagyok nézni. De ezzel nagyon elégedett voltam :)

a nyomdaminta a MoYou pro XL 20-as lemezről van



























Remélem használható volt a leírásom, és minden érthető benne! Annyit még fontos elmondanom, hogy holo lakkokkal valamiért egyszerűbb szép átmenetet készíteni, mint sima krém finisű lakkokkal. Azért érdemes próbálkozni mindenképp ezzel is és azzal is :) Ha valami mégsem érthető, vagy hülyeséget írtam, akkor nyugodtan kérdezzetek kommentben! :)

Hogy tetszik ez a technika? Ti csináltatok már ilyet? Ha igen, szeretitek?

26 megjegyzés:

  1. Jó kis leírás, és a színek is csodásak :) én a fogpiszkáló helyett úgy szoktam összemosni a színeket, hogy a körömhöz nyomkodásnál egy picit fel-le is megmozgatom, így nem különülnek el a színek olyan élesen - de ez persze ízlés kérdése.
    a nyomdázásod pedig egyszerűen hibátlan! bár itt tartanék már én is... nekem valahogy sosem lesz minden vonal ilyen éles.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, tök jó vagy, hogy neked így is megy a szép átmenet! Én is próbáltam már így, de nekem akkor egy nagy káosz lett a végeredmény :D A nyomdázást meg sokat-sokat kell gyakorolni, és akkor neked is ilyen jól fog majd menni ;)

      Törlés
    2. az mondjuk igaz hogy a tiednél mindegyik köröm egyforma, nekem van hogy a színek egyik körmön más arányban vannak mint a másikon :)
      a gyakorláson meg rajtavagyok, köszi :)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, profi munka! A leírás is érthető :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogpiszkálót én sem használok.
      Én amikor felviszem a lakkokat a szivacsra,előtt párszor egy papírra nyomkodom,így a színek már összemsódnak,utána mehet fel a körömre :)
      Az előző kommentem töröltem,mert elírtam a mondandóm :)

      Törlés
    2. Hú, köszi a tippet, a papírra nyomkodás még lehet hogy nekem is menne ^^ De marad akkor elég lakk a szivacson?

      Törlés
  4. Nagyon szép lett. :) Nálam most nagy sláger az ilyen átmenetes alapra nyomdázás... :D Most is ilyen van a körmeimen... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Megértem, hidd el, én most állandóan ilyeneket készítenék :D

      Törlés
  5. i love them ;) a really nice combination ;)

    VálaszTörlés
  6. Csodás lett :)
    Nagyon jó lett a leírás , most kedvet kaptam hozzá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Én támogatom, hogy csinálj ilyet :)

      Törlés
  7. Ez a manid még mindig fantasztikus és nagyon tetszik! Már Instán is írtam, hogy top3-ban van! :)))
    Az igazság az, hogy pont a macera (és kellékek hiánya) miatt nem próbáltam még gradientet, de ma a posztod elolvasása után elhatározásra jutottam és megvettem a Rossmannban a Miss Sporty lehúzható alaplakkját, a szivacsszettet, betáraztam a mandulás Isana lemosóból és még egy Eveline körömerősítőt is bedobtam a kosárba alaplakknak kikiáltva...szóval hamarosan nekiugrok! :DDD
    A poszt nagyon klassz lett. Teljesen érthető, jól illusztrálva, a szokásos, na! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Dejóóóóóó! :) Nem fogod megbánni ha megpróbálod :) Mondjuk nekem az első próbálkozásom elég csúnya lett, de az a tapasztalatom, hogy ebbe is bele lehet jönni ;) Szóval hajrá!

      Törlés
  8. Nagyon tetszik ez a manikűr! (-: És mindegyik stádiumban, tehát csak rendes fedőlakkal, a holossal és nyomdázva is. Én is éppen a kellélek és a türelem hiánya miatt nem próbálkoztam még ezzel. De ami késik nem múlik.. Fogok venni ilyen lehúzható lakkot, mert a poszt hatására én is kedvet kaptam, hátha még sikerül is majd. :D (megjegyzem, nagyon béna vagyok ilyesmiben :D ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lehúzható alaplakk egyébként is egy nagyon hasznos dolog, szóval már csak ezért is megéri ;) És hajrá, szurkolok hogy sikerüljön!

      Törlés
  9. WoW, micsoda manikűr. <3
    Én bárhogy próbálom, nem megy ez a gradient téma- vagy csak túl kritikus vagyok önmagammal?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! :) :* Lehet hogy túl kritikus vagy, én is voltam már úgy... De ezeken túl kell lépni. Vagy nem tudom. Jaj, ez nehéz kérdés :D Na de próbálkozz azért, bele lehet jönni ^^

      Törlés
  10. Gyönyörű lett! :)
    Nekem is nagyon tetszik az színátmenetre nyomdázás, olyan igazán különleges lesz a manikűr (ráadásul jó ötlet még a holo fedőlakk is!)
    Én sem fogpiszkálózok, hanem Milendoriához hasonlóan, a felvitelkor fel-le mozgatom a szivacsot - nekem így egyszerűbbnek tűnik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olyan mutatós lesz így a nyomdázás :) A fel-le mozgatás tényleg nagyon jól hangzik, de nekem úgy nem megy :D

      Törlés
  11. Nagyon szép lett, mindig nézem, hogy olyan gyönyörűen nyomdázol! A gradient is tetszik, én is egész megkedveltem ezt a műfajt! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, hogy megkedvelted, elég jó móka ^^ És köszi, sokat gyakorlom a nyomdázást, azért megy ennyire :)

      Törlés
  12. Gyönyörű! Én is kevertem az ombréval, köszönöm a helyesbítést. Még visszanézek olvasni később...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor örülök, hogy ezzel is segítettem :) És köszönöm!! :)

      Törlés