2015. október 11., vasárnap

Born Pretty Store - Mixed Arabesque Pattern nyomdalemez
























Jöjjön ma egy BPS nyomdalemez teszt. :) A lemezt még a nyáron kaptam tesztelésre, pár másik lemez társaságában. Egészen konkrétan erről a lemezről van szó itt. Nézzük is, hogyan teljesített. :)


A lemez nagy alakú, és két részből áll. Az egyszerűség kedvéért én az egyiket most vonalasnak fogom hívni:




























A másikat pedig körösnek:



























A lemez mindkét része tökéletesen használható, én már rengeteg lakkal kipróbáltam, mind bejött. Szeretem benne, hogy a minták egybefüggőek, így tuti hogy az egész körmömet be fogják majd fedni. (Ez nálam különösen is fontos, mert pl a Moyou lemezeivel mindig bajban vagyok... A kicsi minták egy idő után már nem jók a körmömre, a nagyok pedig a kis körmeimen nem mutatnak sehogy. :()

Először azt hittem, hogy a vonalas lemez tetszik jobban, ugyanis azt a felét próbáltam először, és teljesen levett a lábamról. Ugyan erről a maniról már volt kép, de most újra rakok fel párat, hogy lássátok élesben még egyszer.




























Persze mindezek után készítettem két manit a körös felével is, és teljesen elégedett vagyok vele is. :)


























Kivételesen lefotóztam a jobb kezemet is, mert azon jobban tetszettek a minták. :D


A kedvenceim egyébként ezek:



 És még egy utolsó mani szintén a körös részével. Sikerült rajta egy olyan mintát találni, ami egyáltalán nem körös, sőt, nekem inkább a magyar népmesék jutott róla eszembe. :)




Nekem mindhárom mani a szívemhez nőtt, nem is tudnék kedvencet választani... A lemezt bátran ajánlom, mert nagyon sok módon felhasználható. Az utolsó maninál például a stamping decal is működhetett volna, ahogy így utólag nézem. De ami késik nem múlik. :)

A lemezt itt tudjátok megrendelni. Sőt, KJSQ10 kódot használva 10% kedvezményt is kaptok. :)


Hogy tetszik a lemez?
Esetleg nektek is megvan? Szeretitek a BPS lemezeit?

10 megjegyzés:

  1. Esetleg leírnád, hogy milyen lakkokat használtál? Köszönöm! Egyébként gyönyörűek a manikűrök!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, bocsi hogy kimaradt. :/ Az elsőnél az alap a Max Factor Burgundy Crush volt, a nyomdalakk pedig a Moyra metal effect arany lakkja. A másodiknál az alap szintén Moyra, a Suede Effect kék lakkja, a nyomdalakk pedig a metal effect bronz. Az utolsónál pedig a Barry M Blue Grape-re nyomdáztam az Essence fehér nyomdalakkjával. :) Bocsi hogy nem írtam számokat, de szerintem így is meg lehet őket találni. :)

      Törlés
  2. Én kedvelem az ilyen típusú lemezeket, jól kihasználható. A manikűrök közül az utolsó akedvencem. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én mostanában az ilyen egész mintás lemezeken pörgök nagyon. *_*

      Törlés
  3. Csinosak ezek a manikűrök, most rákaptam a bordóra én is :) Van kereken 10 BPS lemezem, van kicsi kör alakú és nagy is, a kicsik között van, ami csak néhány fémes lakkal működik, de a nagy tökéletes. Nekem a MoYou lemezei a kedvenceim, de a kicsi mintákkal kapcsolatban igazad van, lehetnének hosszabbak a minták, gondolva a hosszabb körmű lányokra, a szélesség az elég szokott lenni. Viszont nekik is van nagyobb mintás, ill. összefüggő mintás lemezük, azokkal nincs gond.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a Moyou lemezek a kedvenceim egyébként, nagyon el vannak találva. Mind a dizájn, mind pedig a témák. És hogy állandóan elő tudnak állni valami újjal? Hihetetlen! *_* Az az egyetlen bajom, hogy a nagy mintás lemezeik nem mutatnak sehogy a rövid körmeimen, a kicsik viszont sokszor túl kicsik rá, ha picit megnőnek a körmeim. Na de hát azért ezt túl lehet élni. :D

      Törlés
  4. Szeretem ezt az "egy lemezt mutatok be több manikűrrel" típusú posztokat. :)
    A kék-fehér a kedvencem. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én is rákaptam ezekre, tök jó egyszerre több manit megosztani. :)

      Törlés
  5. Hú, úgy megtetszett, rögtön meg is rendeltem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök! :) Szerintem is tök jó lemez, annyira sok módon használható! :)

      Törlés