2015. november 12., csütörtök

Moyra nyomdalemez 13 - Sweet Dreams


























Az előző próbálkozásom a Moyra nyomdalemezével annyira bejött, hogy egyértelmű volt, hogy bizony vásárolok még belőlük. Mikor az üzletben voltam, épp nem volt kapható az a lemez, amit kinéztem, ezért ötletszerűen vettem meg a 13-as számú, azaz Sweet Dreams lemezt. Egy pár minta rögtön megtetszett már a boltban, gondoltam, akkor csak megéri a dolog. Itthon pedig szerelem lett. Valahogy mindig tudatosítanom kell magamban, hogy egy minta annyira más a körmökön, mint csak a lemezen. Érdemes mindent kipróbálni, mert tök jók jöhetnek ki belőle! :)




























Itt a lemez alja jobban látszik, kicsit direkt, ugyanis az alsó sorba szerettem bele rögtön.

Nem írnék most arról, hogy milyen a lemez, ezt mind megtaláljátok az előző posztban. Inkább csak kedvcsinálásnak hoztam négy manikűrt, amiket a lemezzel készítettem. Hátha megjön hozzá a ti kedvetek is. :) Valamint azt vettem észre, hogy nagyon lelkesít, mikor egy lemezről írok, és többször használom, tök sok minden eszembe jut róla. Remélem ti is szeretitek az ilyen ömlesztett manis bejegyzéseket. :)

Az első manikűrnél a Golden Rose fekete lakkjára nyomdáztam a Moyra Metal Effect arannyal. (Ami még mindig a legjobb és legolcsóbb nyomdalakk!) Annyira ünnepi lett az összhatása. *_* Szerintem igazi karácsonyi is lehetne akár. :)






























A második maninál fehér alapra nyomdáztam az itthon fellelhető zöldes-kékes Mundo de Unas nyomdalakkokkal. Sötéttől a világosig: Fiji, Aqua és Spring Green. Ennél a maninál arra kellett újra rájönnöm, hogy ezek a lakkok valami tökéletesek... Nem használtam őket egy ideig, úgyhogy elkezdtek szétválni, de kb 5 perc alatt simán helyrejöttek, úgyhogy nekem most nagy a bizalmam bennük. :)





A harmadik manin egy csomót gondolkoztam, mire végül megalkottam. Először ugyanis túlbonyolítottam fejben, de szerencsére arról lebeszéltem magam. Elégedett is vagyok. :) piCture pOlish Bridget az alap, és rajta az Essence fekete nyomdalakkja. Két külön mintát használtam (az alsó sorból): a középső két ujjamon, és a két szélsőn van ugyanaz a minta.




























Az utolsó manit próbáltam cukira megalkotni, szerintem sikerült is. :) A két holo alap a Rival de Loop két holo lakkja, rajtuk pedig össze-vissza felnyomdázva a Mundo de Unas Pink és Lilac. Mondjuk a rózsaszín nyomdalakk szerintem még mindig nem rózsaszín, hanem inkább barack féle, de ennyi még belefér. :)




























Ennyi lett volna. Persze még kismillió dolgot ki lehet hozni ebből a lemezből, én most csak egy kedvcsinálót szerettem volna adni. Remélem sikerült. :) Ha megtetszett a lemez, akkor megvehetitek a Ferenc körúton a Moyra üzletben, vagy megrendelhetitek innen

Kedvet kaptatok a lemezhez esetleg?
Melyik a kedvenc manitok? :)

16 megjegyzés:

  1. Szuper ez a lemez, de már annyi lemezem van. A Bridget csodálatos ezzel a nyomdával, nekem az a kedvencem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is sok lemezem van, de nem tudom kibírni, hogy ne vegyek mindig újakat. :D Gondoltam, hogy a Bridget többeteknek tetszeni fog, így is lett. :)

      Törlés
  2. Jaj, pompás ez a lemez! És mivel még alig van lemezem, ellenben nagyon szeretek nyomdázni, hát remélem, előbb-utóbb gyarapodik a készletem. Pl. ezzel a példánnyal. :-)
    Mindegyik mani nagyon tetszik, a fehér-kékesen kívül mind egy kicsit én is vagyok. Olyannyira, hogy épp most lettem kész a sajátommal, amit még a poszt olvasása előtt készítettem: az O'Harára nyomdáztam fekete Moyra lakkal. :-)
    És ugye, hogy a MdU Pink nem is pink?! Azt hittem, az enyém hibás, mert konkrétan pasztell narancssárga színű. Vagy barack, ha úgy tetszik. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://banyakarmok.blogspot.hu/2015/10/happy-halloween.html
      Itt éppen ezekkel az MdU lakkokkal dolgoztam, nálam nagyon is rózsaszín. (-:Lehet, volt belőle hibás széria....?

      Törlés
    2. Aha, látom, szuperul néz ki és nagyon vagány a manikűröd! És valóban széprózsaszín a nyomdázás. Én ezt a színt vártam, aztán tényleg nem ilyen. Ha nagynehezen sikerül is összerázni, akkor sem. Az a vicc, hogy anno a Naillandben is fura volt, de 1) gondoltam, biztos az áruházi fények; 2) csak ez az egy üveg volt és én nagyon akartam...

      Törlés
    3. Melisz, akkor egyre gondoltunk. :) Az O'Harára nyomdázni feketével, majdnem Bridgetre nyomdázni feketével. ;) Bizony nem pink... Viszont, amit Ági küldött linket, ott más alapszínen van, lehet hogy sötéten ez is rózsaszínesebb lehet... Hmm. :)

      Törlés
  3. this plate is awesome :D I like your manicures very much ;)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszenek ezek a manikűrök!! (-: Még el is gondolkodtam azon hogy lehet, hogy aklasszikus piros helyett feketét kellene majd karácsonyra készítenem. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) :) :) Simán lehet a fekete is karácsonyi arannyal vagy akár ezüsttel is. *_*

      Törlés
  5. Nagyon tetszenek ezek a Moyra lemezek, de lebeszéltem magam róluk, mert hát kicsi a körmöm, nem látszanak annyira a minták. De most elbizonytalanodtam, a Te körmeid sem lehetnek sokkal nagyobbak az enyémnél és mégis milyen jól mutatnak a minták!
    Az első mani is nagyon szép, de a piros-fekete a kedvencem (más mintával akár karácsonyra is tökéletes lehetne).
    Azt hiszem mégiscsak ellátogatok egy körmös-kellékesbe :)
    Az MdU 10-es Pink-je nálam sem pink, csak halvány barack színű. Ha igazán pinket szeretnél, akkor a Mexican Pink színt válaszd!
    Nagyon kíváncsian várom, hogy tényleg lesznek-e Moyra nyomdalakkok is, hol olvastál erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a mi körmünk kb ugyanakkora lehet. Szerintem jól néznek ki rajta a minták, max picit figyelni kell, hogy melyik részét viszed fel épp a körmödre. :) Én ajánlom, szerintem érdemes kipróbálni.
      Köszi az ajánlást, a Mexican Pink is megvan, de az brutál. :D Én inkább valami cuki rózsaszínre vágyom. :/
      A nyomdalakkokról meg itt: https://www.facebook.com/mindennapioromok/posts/481858421992977?notif_t=like ;)

      Törlés
    2. Hmm, azt hiszem nem nézegettem eleget a Moyra FB oldalát mostanában, nem láttam ezt a kiírást.
      Nagyon kíváncsi leszek, milyen színekben lesz kapható a nyomdalakkjuk! :)

      Törlés
    3. Érdemes nézegetni pedig. ;) Már nagyon kíváncsi vagyok én is, gondolhatod! :)

      Törlés
  6. Mennyire szuper már! :)
    Imádom az összeset! :D

    VálaszTörlés