2014. április 1., kedd

Egy kis önvallomás

Lírai részek következnek emberek, figyelem! Én szóltam.


Szóval. Biztos sokan tudják, ahogy gondolom sokan nem, hogy húsvétra készülünk már egy ideje. Az évnek ez a szakasza, a húsvét előtti 40 nap a nagyböjt. Ekkor böjtölünk, ami nem azt jelenti, hogy nem eszünk húst, és görcsösen imádkozunk mondjuk. Számomra ez sokkal inkább egy kihívás, amiben megtapasztalhatom a lemondásból fakadó örömöt, és megnyugvást. Mert ha valamiről lemondok, az jó. Én eddig nem tapasztaltam ennek a negatív hatását. Ez nem jelenti azt persze hogy könnyű lenne, épp ellenkezőleg. Nagyon nehéz. De a nehézségek által növekszünk. (Tudjátok, teher alatt nő a pálma ;))

Tehát a böjt nekem már régóta azt jelenti, hogy megvizsgálom az életemet. Figyelek arra, hogy az élet melyik területén csúsztam el, hol vannak az én függőségeim. Mert függőségek mindig vannak. Az idei nagyböjtben elég hamar sikerült megtalálnom az én kis függőségemet. Ez pedig a vásárlás volt. Ugyanis elszálltam kicsit, és már-már terápiás jelleggel vásároltam. Az még nem is lenne baj, hogy megvettem 25 különböző kék körömlakkot, de amikor már a hetedik testápolót/testvajat szereztem meg, akkor kicsit elszörnyedtem. Egyrészt ez rettenetesen sok pénz, másrészt pedig nagyon felesleges. Ép ésszel be lehet ezt látni. Ha van egy olívás testápolóm, egy papayás testvajam és egy áfonyás is, akkor minek még mondjuk egy málnás vagy barackos? Hogy tartogassam? Hogy néha meg tudjam szagolni? A vásárlási lázamat látva aztán a nagyböjt elején azt mondtam magamnak, hogy állj. Nem kell több. 40 napig nem kell. Egyetlen kikötést mégis tettem. Ha valami elfogy, akkor azt pótolhatom (be is jött, két terméket vettem azóta). De semmit nem vehetek. Fájdalmas ez sokszor, főleg a körömlakkok terén. Hogy nem mehetek be a moyrába megvenni mondjuk az új gel look lakkokat. (Meg kell említenem itt, hogy szuper a Vőlegényem, és megkaptam tőle pont ebből a kollekcióból az áhított színt ♥)  

Szóval most vásárlási stop van, és lakkstop is van, és egyáltalán. Az egészről nem is szerettem volna írni, mert nem fontos ezt világgá kürtölni. De ma megláttam, hogy a The Body Shop milyen akciókat hozott a szülinapja alkalmából nekünk. És jaj, megdobbant a szívem. Csábított nagyon a 10ezer forint fölötti vásárlás után járó 200 milis áfonyás testvaj ajándékba. Gondolhatjátok, rögtön meg is nyitottam a webshop-ot, és össze is állítottam egy pont 10ezerbe kerülő listát arról hogy mi kell. Aztán elkezdtem magamnak magyarázni, hogy ez milyen jó akció, és mennyire megéri, nem szabad kihagyni. Aztán elkezdtem húzni a számat, hogy ennyi pénzt ez mégsem ér meg, elég lesz csak az 5000 forint feletti vásárlás utáni ajándék (50 milis mangós testvaj). Aztán azt mondtam magamnak hogy állj. Furcsa, hogy az ember fejében mennyi minden történhet egy kis idő alatt. Az egész gondolkozás, nézelődés nem vett el többet 10 percnél. És a végére egészen nyugodtan tudtam azt mondani, hogy nem. Nem kell az ajándék testvaj. Nincs rá szükségem. És ha éppen lenne, akkor úgyis megvenném. 
Tudtam nemet mondani egy olyan dologra, ami annyira csábít hogy azt el sem tudom mondani. És tudjátok milyen felszabadító érzés? Hogy mennyire könnyű most a léptem? És milyen jól megy a tanulás?

Ezt meg kellett osztanom Veletek is, remélem nem baj. :)

4 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett ez a poszt (is). A Te példádnál maradva ugye, ha van otthon ilyen és olyan testápoló is, mi szükség az ajándék testvajra? Sajnos én is képes vagyok elveszni a vásárlás lázában. És már itthon gondolkodom, vagy mikor a webshopban lenyomom azt a bizonyos gombot.. Hogy valóban kellett ez nekem? Már megint mennyi pénzt költöttem olyasmavamire, amire igazából nincs is szükség! Igaz, nem húsvéti böjt okánál, de én is mostanában határoztam ilyesmit, és rendkívül nehéz körömlakk nélkül kijönni egy drogériából! Vagy amikor anyumat kísértem úgy kijönni, hogy magamnak nem vettem semmit. De mikor kijövök valóban felszabadulás, hogy lám, nem vettem semmit! Olyan megkönnyebbülés, és ezért is volt jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ez Neked is ilyen jó érzéseket okoz! Szerintem nagyon fontos néha megállni :) Valamint még arra is gondolok, hogy hátha így majd kicsit leszokom a vásárolgatásról ^^

      Törlés
  2. Szia! :) Nagyon tetszik a blogod, szerintem jól írsz, és remélem még sok-sok ilyen bejegyzést fogsz írni! :) A körömlakkos, és a DIY-es bejegyzéseidet pedig kiemelném, mert nagyon jók! Csak így tovább, én már az olvasód lettem! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon köszönöm!! :) Jó ezt olvasni ^^

      Törlés