2014. szeptember 21., vasárnap

Lovely - Baltic Sand Nr. 1


Hogy én mennyire szeretem a homoklakkokat! És az őszt! Ezt a kettőt pedig csodálatosan ötvözi a Lovely egyik homoklakkja, a Baltic Sand Nr. 1-ese. Ráadásul ez volt életem első homoklakkja is :) Nézzük most őt közelebbről ;)



Tehát ő volt életem első homoklakkja. Tavaly októberben vettem, azt hiszem. Amikor először felkentem, még nem tudtam hogy mire számítsak. Ami rögtön magával ragadott, az a gyors száradása. Azóta tudom, hogy ha nagyon kevés időm van körmöt festeni, de mégis szeretnék szép körmöket, mindig homoklakkot kell választani. Eszméletlenül jók.

Na de a második jó tulajdonsága csak ezután derült ki. Ugyanis nagyon szép ez a lakk *_* Már az üvegben is látszik, hogy gyönyörű őszi. Van benne minden, narancs, sárga és arany. Szóval ez az ősz maga. Legalábbis egy része biztosan :)




A képeken két rétegben láthatjátok felkenve, és van rajta fedőlakk is. Egyszerű volt a helyzet, mert amikor felkentem, akkor túl matt volt számomra. Ezt pedig egész könnyen át lehet alakítani, ha teszünk felé fedőlakkot. Én is így tettem, és szerintem nagyon szép lett a végeredmény :)

És a végére jöjjön egy szuper kép róla, ami ugyan az üvegről készült, de itt látszik csak igazán a szépsége ^^


Ügye? *_* A lakk szerencsére még kapható a Rossmann üzletekben, szóval akinek véletlenül nincs még meg annak mindenképpen ajánlom a beszerzését :)

Szeretitek a Lovely homoklakkjait?

12 megjegyzés:

  1. Csodásan áll Neked. Nekem talán egy homoklakkom sincs a Lovelytól, mert nem érzem hozzám illőnek őket, de másokon mindig megcsodálom őket :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Pedig nagyon szép színek vannak köztük. De az a lényeg, hogy mindenki olyat hordjon, amit szeret! Pont tegnap találkoztam egy lánnyal, aki mondta hogy ő egyszer próbálta kifesteni a körmét, és hogy mennyire nem jött be neki. Azóta nem is festi. És kábé szégyellte magát mellettem, merthogy nekem milyen szép színű... Mondtam neki hogy ne vicceljen már, mindenkinek olyan legyen a körme, amilyet szeretne! :) Najó, ez egy kicsit hosszú komment lett :D Bocsi

      Törlés
  2. Csodás ez a lakk, nekem is ez volt az első találkozásom a sand textúrával és szerelem lett belőle!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy Neked is ez volt az első! ^^ Megértem hogy szerelem lett belőle, mert varázslatos :)

      Törlés
  3. Szerintem azóta is a Lovelynek vennek a legjobb homoklakkjai. (-: Nekem ez a második volt, a sárga volt meg először. Ezt nagyon sokáig kerestem, mire végre sikerült megvenni, mert errefelé egyből elkapkodták.. És egyszerűen csodálatos a színe! (-: Bár én fedőlakkot sosem tennék rá, hiszen akkor oda a homokhatás, meg nekem tetszik az érdes felülete. Én meg éppen most tettem már ezt félre, mert szerintem inkább nyári ez a vidám, korallos szín. Bár ha olyan kedvem van, nem foglalkozom e éren az évszakokkal. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, akár nyárias is lehetne, de nekem nagyon az őszhöz kapcsolódik ez a lakk :) A fedőlakktól meg nem lett ám sima a felülete, mert direkt vékony rétegben kentem fel. Inkább csak jobban csillogott ^^

      Törlés
  4. Szerintem is szuperek a Lovely homoklakkjai, bár ez a darab pont nem állt jól, így továbbadtam végül. Másokon viszont ez is nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a Lovely-nak vannak az egyik legjobb homoklakkjai! Engem most az új kék érdekel, de eddig még nem vettem meg. Na majd most... :D

      Törlés
  5. Nekem a világoskék Lovely volt az első homoklakkom, az a kedvenc azóta is, már egy üveggel elfogyott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj az is annyira szép! *_* Nekem az a kedvenc januári/februári lakkom, mert olyan jeges :)

      Törlés
  6. Ó, ez nagyon szép :)

    VálaszTörlés