2014. október 15., szerda

A hét főbűn TAG


Már nagyon sok blogon láthattátok a hét főbűn TAG-et, de gondoltam én is kitöltöm, mert érdekesek a kérdések. Az ötlet maga egyébként Ciiskától származik :)

1. Kevélység
Melyik lakkodra vagy nagyon nagyon büszke?
Két lakk jut rögtön eszembe, mert mindkettőt aránylag nehéz volt megszerezni. Az egyik a Zoya Dream, ami minden pénzt megért, a másik pedig a H&M Blue glitter lakkja. (utóbbit egy lánytól sikerült megvennem, mindössze 300 forintért :))

forrás: http://lakkomlakkom.hu/2013/03/hm-glitter-nail-polish-blue/


2. Fösvénység
Mennyi az az összeg, ami felett már nem költenél lakkra? Melyik a legdrágább lakkod?
A felső lélektani határ nálam a 2000 forint. E fölött már nagyon-nagyon-nagyon hosszas gondolkodás után veszek csak lakkot. 
A legdrágább lakkom pedig egy piCture pOlish lakk, a Monroe, amit mégis megvetem, mert annnnnnyira szép :)

3. Bujaság 
Melyik lakkoddal hódítanál?
Hát alapvetően valami vörössel, vagy nagyon sötét lilával hódítanék, de nem hódítok. Maximum a férjemet, és mivel neki eddig a galaxis körmöm volt a kedvence, ezért én ezzel hódítanék :)


4. Irigység
Melyik az a lakk, amit annyit láttál másokon, hogy neked is kell?
Egyértelmű a válasz: ez a lakk a PP Bridget. Akarom.



5. Torkosság
Melyik lakkodnak van a legjobb illata?
Hát jó sokat kellett gondolkodnom mire rájöttem! Az Essence Peachy Keen ugyanis finom barackos illatú :)



6. Harag
Melyik lakkod utálod a legjobban? Melyik lakkban csalódtál/ bánod hogy megvetted? Melyik lakkmárkát kerülöd?
Egyiket sem, de komolyan. Ha valamit mégis bántam, azt azóta vagy eladtam, vagy odaadtam valakinek, akinek nagyon tetszett :) Jótékony lakkvásárló vagyok ^_^ Valamint érdemes a barátnőmnek lenni :D

7. Lustaság
Ha kapkodni kell és nem vagy kilakkozva, melyik lakkod veted be?
Bevallom töredelmesen, hogy ha rohannom kell, nem lakkozok. Egyszerűen utálom, ha gyorsan kell kifestenem a körmöm, és nem pepecselhetek vele szépen lassan. De ha mégis választani kéne, akkor tuti hogy homoklakkot választanék. Mégpedig szerintem a Lovely homoklakkjait, mert szerintem azok száradnak az egyik leggyorsabban, és már egy rétegben is szépek lehetnek :)




























Kommentben nagyon szívesen olvasnám a Ti válaszaitokat is! :)

4 megjegyzés:

  1. A galaxisos manid nagyon jól néz ki, engem is meghódított :D Csak kár, hogy nekem nem sikerült ilyen szépre és végül lemostam :D A Zoya Dream-et én is szerettem volna egy időben, de már van hasonlóan csodaszép kékem, így lemondtam róla :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heh, köszi :D Próbálkozz újra, annyira szépek jöhetnek ki belőle! :) Szerintem legalábbis... A Dream meg az egyik ékköve a készletemnek, mondhatni ^^

      Törlés
  2. én is kitöltöttem: http://bottledcolours.blogspot.hu/2014/10/a-het-fobun-lakkok.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már láttam a válaszaid :) Ó, és megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, hogy tök jó a blogod! ^_^

      Törlés