2014. október 20., hétfő

Manikűrvadász 12. forduló



























Újra Manikűrvadász! Nekem ez egy nagy újdonság, hiszen először veszek részt benne, szóval nagyon izgatott vagyok :) Mindig is nagy lelkesedéssel nézegettem az eddigi Manikűrvadász fordulókat, és mostanra megérett bennem is, hogy szeretnék jelentkezni. A mostani házigazda Szilvi, aki nagyon örült hogy jelentkeztem. Gondoltam, hogy jó alkalom ez egyrészt az alkotásra, és főleg mások megismerésére. Vágjunk is bele!
A párom, akitől manikűrt kellett választanom Niki lett, a Lakkjegyzet blog írója. Most találkoztam először a blogjával, szóval még lelkesebben néztem körül. Örültem hogy számomra ismeretlen blogot kaptam, mert így még újdonság is társult a kihívás mellé ;) Az rögtön feltűnt, hogy a lilás-bordós színek Niki kedvencei (ügye jól mondom? :)) úgyhogy gondoltam én is egy ilyen színvilágot választok. A bejegyzés pedig, ami alapján alkottam ez lett:



























Egyrészt megtetszett ennek a lakknak a színe, másrészt pedig a glitterek eléggé megmozgatták a fantáziámat :) 

Az eredeti alkotást egy kicsit újragondoltam, de azért megmaradtam az eredeti koncepciónál. A felhasznált lakkok közül az egyik a Max Factor Burgundy Crush, ami szerintem minden lánynak kötelező darab kéne hogy legyen! (Részletes bejegyzés lesz róla később.) A glitteres lakk pedig a Moyra 101-es lakkja, ami egy holo mikroglitter csoda :) Ebből a kettőből pedig ez lett:




































A hüvelykujjamat lefotóztam vakuval is, mert így jobban látszott a holo szépség :)
































Az egész alkotás pedig így néz ki vakuval:































Remélem tetszik Nektek, én imádtam csinálni! De amit a legjobban élveztem, hogy mástól lehetett inspirálódni, és lehetett kicsit ilyen szemmel is böngészni más blogját! Szerintem nagyon jó kezdeményezés ez a Manikűrvadász, szeretnék részt venni a továbbiakban is :)

45 megjegyzés:

  1. Szép lakk , és a manikűr nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett, simán hordanám én is. :)

    VálaszTörlés
  3. Fú de jó ez a burgundi lakk! Nagyon elegáns lett! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Tényleg nagyon szép lakk, őszre alapdarab ;)

      Törlés
  4. Nagyon szép lett. :) Örülök, hogy sikerült 'használható' manikűrt találni. :D És igen, jól mondod, a lila-bordó színek nálam a favoritok :D
    Niki ( Lakkjegyzet )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de örülök hogy tetszik! :) Ez végülis a második verzió lett, talán majd írok az elsőről is ;) Az meg külön öröm, ha szereted ezeket a színeket! :)

      Törlés
  5. Gyönyörűséges ezzel a holoval a bordó!!!

    VálaszTörlés
  6. Istenem az a Moyra lakk *-* nagyon szépen mutat a bordó lakkal együtt :) És imádom ezt a háromszöges mintát is...én is gyakran alkalmazom körömfestésnél :) Gyönyörű lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ha muszáj lenne egy féle díszítést választani, én tuti a háromszögekre szavaznék! :)

      Törlés
  7. nagyon szép ez a holo-bordó párosítás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szerintem is jól sikerült választás :)

      Törlés
  8. Nagyon szép mani lett! Csodás párosítás együtt ez a két lakk! :)

    VálaszTörlés
  9. az a moyra!!! : OO kell nekem is!
    brutálisan jól mutat ez a kettő együtt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mindkét lakk kapható, szóval hajrá, hajrá ;)

      Törlés
  10. Igencsak szépet alkottál :) Nekem még sosem jutott eszembe összerakni ezt a két lakkot, de a te körmeiden igazán jól mutatnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Kicsit féltem tőle, hogy majd milyen lesz, de a reakciókból úgy látom hogy bejött ^_^

      Törlés
  11. ez egyszerűen csodálatos lett! (-:

    VálaszTörlés
  12. Biztos pofán leszek verve, de nekem az eredetinél a Tiéd jobban tetszik. Sokkal jobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem bánom ha jobban tetszik ;) És hát köszönöm! Én is eléggé beleszerelmesedtem ebbe a kombóba *_*

      Törlés
  13. Nagyon tetszik. Főleg a kis háromszögek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én is odavagyok a kis háromszögekért :)

      Törlés
  14. nem akartam ebben a hónapban több körömlakkot venni, de elég hamar meggondoltam magam... :D jaj :D csodás lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D hehe, örülök ha tetszenek a lakkok. És szerintem mindkettő alapdarab ;)

      Törlés
  15. Gyönyörű lett :)

    VálaszTörlés
  16. Gyönyörűségesek ezek a lakkok így együtt! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg azok, örülök hogy bejött a kombináció ^_^

      Törlés
  17. Nagyon-nagyon tetszik ez a manikűr, imádom, ahogy a különféle színeket-effekteket társítottad! Nem mellesleg most van itt az a pont, hogy kell nekem egy ilyen Moyra 10-es!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)) Megértem ha kell a Moyra, imádnivaló lakk ^_^

      Törlés
  18. Nagyon tetszik!! Ez a bordó lakk már régóta kívánságlistás nálam, de mivel volt egy cobalt blue kék lakkom a MF-tól, ami még aznap elkezdett pattogzani, akármit kentem alá vagy fölé, nem merem bevállalni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik! :) Nem tudom hogy mi lehetett azzal a kék lakkal, mert ez nekem tökéletes. Mióta megvettem, már háromszor is volt rajtam, és soha nem volt semmi baja :S Szerintem érdemes megvenni, de megértem ha vannak fenntartásaid :/

      Törlés
  19. Azt hiszem ez lett a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  20. Örülök, hogy Te is csatlakoztál! És nekem mindkettőtöké nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök hogy csatlakoztam, jó móka ez :)

      Törlés
  21. Nagyon tetszik az egész mani, és a körömformád az abszolút kedvenceim közé tartozik :-)

    VálaszTörlés