2014. október 23., csütörtök

Lakkozós önvallomás

Itt a hosszú hétvége, reggel ittam egy jó kávét, és egy jó meleg pulcsi van rajtam. Ha ez még nem lenne elég tökéletes, akkor én még jobban azzá tettem, ugyanis felkentem az eddigi legszebb lakkomat, a Paytont. És ahogy kenegettem, gondolkoztam.

Az életben nagyon sok dolog motivál. Hogy a házasságom jól működjön, hogy mindig legyen időm a másikra. Hogy az aktuális dolgaimat jól végezzem el. Hogy segítsek, ahol tudok. Hogy szép környezetben éljek, jó családom legyen, akik szeretik egymást. Hogy szeressem a körülöttem lévőket, vagy ha épp szeretni nem tudom őket, legalább ne utáljak senkit. Hogy legyenek fűszereink, szép bútoraink, hogy sok jó regényt olvassak, jókat egyek, minél többet süssek. Hogy rend legyen körülöttem. És hogy szépek legyenek a körmeim. Mert nekem ez is fontos.

Tudom, hogy egyszer írtam már röviden erről, mikor a Blue Grape-t kentem fel. Az is ilyen hatással volt rám, mint a Payton most. Megindította bennem azt az érzést, hogy jó szép színekkel és körmökkel foglalkozni. Hogy ez nem felesleges, nem butaság, nem azt jelenti, hogy egy üresfejű liba vagyok. Sőt. Díszítek vele valamit, amitől sokkal jobban érzem magam. Olyan könnyen bele tudok veszni színeknek a szépségébe, csillámok játékába. Ez kikapcsol. Igazi hobbi ez számomra, igazi szenvedély. És én ennek nagyon örülök. Tart is már egy ideje, és mindig egyre jobban mélyül. 

És nem akarok ennek az útjába állni, mert felszabadít! Sokkal nyitottabb tudok lenni mások felé a lakkok által. Szeretem a kis lakkozós közösségünket, legyen szó bloggerekről vagy olvasókról. Titkos dolog ez, mert tudom, hogy mások nem értékelik feltétlenül azt a csillogást, vagy színt, amitől mi meg tudunk őrülni. Szeretem, hogy ezt Veletek megoszthatom. Hogy nem vagyok egyedül. 

És különösen is szeretem, hogy olyan nagyon motivált vagyok ezáltal. Hogy fejlődhet a kézügyességem, a kreativitásom. Már régebben is gondoltam, hogy nekem valami kreatív dolog kéne az életben. Sokat rajzoltam, még rajz faktra is jártam. És tessék, itt van. Rajzolok a körmeimre. És szeretnék sokáig így rajzolni, így színezni. Mert szép és ragyogó ez! És nem csak a körmömet színezem ki ezzel, hanem egy kicsit az életemet is. És remélem, hogy másokét is :)

Szóval ezeket a gondolatokat hozta ki belőlem a Payton. Jó hogy leírhattam őket, és hogy -remélem- itt igazán értő fülekre találnak :)

http://nail-ru.livejournal.com/2796035.html



21 megjegyzés:

  1. Érdekes dolog ez, mert sok embert hidegen hagy a manikűrök világa és nem is tart épeszűnek, hogy mennyi lakkom van, minek?? Persze ők meg másra költenek többet, krémekre, ruhákra, vagy akár cigarettára. Én nagyon szeretem akár csak nézegetni is a manikűröket és mindig örülök, ha van valami új technika vagy különleges szín, finish, ami nem hétköznapi. Mellesleg nagyon ápolt külsőt kölcsönöz a szép mani és feldob akár egy hétköznapi szürke pulcsis öltözéket is, ha élénkek a körmeink.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon igazad van! Főleg az tetszik, hogy a színes körmök hogy feldobnak egy sima szürke pulcsit :) ez olyan jó! És örülök, hogy Te is ilyen lelkes vagy :)

      Törlés
  2. Egyetértek mindennel. Én is úgy érzem, hogy sokkal inkább az életemet színezem, és ez olyan jó �� Szilvi

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen leírtad, én is hasonlóképp érzek. Ráadásul én még fertőző is vagyok... a kolleganőim szerint legalábbis! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök jó ha fertőzöl, mások is színesedhetnek ;)

      Törlés
  4. De jó, hogy leírtad ezeket Rita! Megihlettél, tudod? :) Számomra olyasmi a körömfestés, mint a buddhista szerzetesnek a színes homokból készített mandalák. Amin hetekig dolgoznak akár, aztán amikor kész lesz, kinyitják az ajtókat és hagyják, hogy szétfújja a szél. Mert nem csak a szépségesen szép eredmény a lényeg - hanem a folyamat. Amit addig gondolsz, érzel, ami lejtászódik benned és ami által változol, addig, amíg dolgozol. Másokkal együtt vagy éppen egyedül. Hát nem ilyen a köröm? Elkészíted, pár óráig, napig gyönyörködsz benne, majd lemosod. Megnézed másokét, dícsérsz, építő módon javasolsz, segítesz, inspirálódsz. Közben barátságok születnek, közösségek épülnek, ellentéteket oldotok fel. És ez nem másról szól, nem a teljesítményről, az eredményről, amit a mai világ már szinte bármi áron, embereken és életeken átgázolva is kikényszerít! Hanem végre valami az EMBERRŐL szól, aki résztvesz a folyamatban, alakítja és általa átalakul maga is. Jobbá. Remélem. :)
    És bocsi a szoktalanul hosszú kommentért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a hosszú kommenteknek mindig! Köszönöm :) Nagyon jókat írtál, egyetértek Veled :) Jó ez a dolog, na :)

      Törlés
  5. Ez előtt kb. egy évvel kentem fel utoljára egy kedvenc körömlakkot, egy meggypirosat. Addig is kenegettem már, mivel városban menet közben láttam pár lány körmét kifestve, és megjegyeztem az árnyalatokat, így lett pár új lakkom. Aztán egy osztálytalálkozó alkalmával leszólták a festésemet. Azt a szimpla kis meggypirosat. Nem is érdekelt volna, ha egy idegen mondja, de hogy egy osztálytalálkozó alkalmával mond ilyet valaki..na mindegy nem is értem.
    Szóval elsüllyesztettem jó mélyre a fiókba... Aztán véletlenül megláttam a neten, hogy a műkörmösök akril festéssel készítenek gyönyörű mintákat, nekem meg sok ilyen színes festékem van. Úgyhogy ezen felbuzdulva került elő megint a körömfestés. A meggypiros még várat magár...majd felkenem megint. :)) Most már nem érdekelne, hogy ha megszólják. Kapásból soroljon fel öt külföldi és öt magyar körmös blogot, utána leszólhatja felőlem... :D
    Asszem ez most már lakk őrületté fajul, de én nem bánom, én is kikapcsolódásnak használom. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, pedig én például imádom a manikűrjeidet, annyira szuperek!! :) Aki beszólt, az pedig nem értett hozzá :) Jó hogy Te is alkotsz!

      Törlés
    2. Leszólták a lakkozásodat? Nem normálisak...
      Egyébként sok olyan véleményt is hallottam, hogy nem érnek rá lakkozni, biztos valamit elhanyagolok emiatt vagy nem végzek házimunkát.

      Törlés
    3. Hát ezek para vélemények eléggé, mert egyrészt mi közül hozzá, másrészt meg magukból indulnak ki ^_^

      Törlés
    4. Na, ilyesmik miatt jobb nem is járni osztálytalálkozókra :-)

      Törlés
  6. Nagyon jó ez a bejegyzés!
    Én is örülök, hogy olvasóként megismerhetlek titeket, bloggereket, és emellett még osztozhatok a szenvedélyemben is veletek és másokkal is. Tényleg furcsán tudnak rám is nézni a lakkok miatt néha, de sokaknak meg én jutok eszébe és meg is dicsérik a körmömet. :)
    Tegnap például a párom kiakadt, hogy mennyiért vettem meg a Zoya Dreamet. De aztán elmondtam neki, mennyire vágytam rá, ma pedig felkentem, és most már ő is belátta, hogy engem ez tesz boldoggá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Dream pedig teljesen indokolt, jó hogy a párod is belátta! Örülök! :) Olyan jó az olvasókkal is megismerkedni, főleg ügye a kommenteken keresztül :)

      Törlés
  7. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, örülök, hogy leírtad a gondolataidat :-)

    VálaszTörlés