Végre, végre, véééééégre itt a Bridget! Lányok, nem is tudom hogy fejezzem ki az örömömet. Nemrégiben indított Zsóka egy nyereményjátékot a blogján, ahol a megnyerhető lakkok között egy szabadon választott PP lakk is szerepelt. A dolog úgy nézett ki, hogy le kellett írni, hogy melyik lakkot szeretnéd. Én a Bridget-et választottam, hiszen ez az egyik leggyönyörűbb PP lakk, és azt hiszem, hogy ezt túlzás nélkül jelenthetjük ki. Aztán (ahogy az lenni szokott) el is felejtettem, hogy fut ez a nyereményjáték. A következő pillanat pedig az volt, hogy Zsóka rámírt, hogy bizony én nyertem. Hát el tudjátok képzelni az örömömet? Ráadásul valami csoda folytán épp volt is belőle a Naillland-ben, szóval már semmi sem állhatott kettőnk útjába ;) Zsóka, köszönöm szépen még egyszer! Szép előkarácsonyi ajándékot kaptam tőled :)
Nem is tudom, hogy mit írjak. Kellenek szavak? A legszebb, amit mondhatok, az az, hogy mostanában egyre ritkábban használok piros lakkokat. Épp dúl nálam a kék, türkiz, teal és lila szerelem. Erre bejön egy ilyen lakk, és én csak rá vágyom. Mert ez egy gyönyörű narancssárgás vörösbe hajló piros. Ami a beleöntött pelyhek miatt belülről világít. Én nem hittem el, de ehhez még napfény se kellett. Egyszerűen forgatom a kezem, és szikrázik. JAJ, hogy fejezzem ki még jobban a szerelmemet? Sehogy, mutatok képeket :)
Ja, még egy plusz: nyomdáztam rá. Arannyal, ami szerintem a legszebb párosítás jelen esetben. A fedőlakk egy picikét elmosta a pirosat, így az arany egy kicsit pirosas lett, de szerintem így is szépen mutat. Ami viszont külön tetszik, az az, hogy a minta mögött nagyon szépen látszik, ahogy néha megcsillan a lakk :)
A következő képek természetes fényben készültek.
na erről a minta mögötti ragyogásról beszéltem :) |
Aztán rásegítettem egy kicsit lámpával:
És végül pár vakus kép, mert muszáj úgy is látni :) A színe egyébként ezeken a képeken a legvalóságosabb.
Összegezve tehát: két rétegben fed, szinte magától siklik a körmünkre (megszokott PP minőség), és csodálatosan gyönyörű. Olyan meleget sugárzó, hogy télen szerintem kötelező. Kacérkodom a gondolattal, hogy ez legyen rajtam karácsonykor ^^
Szeretitek a piros lakkokat? Nektek is ennyire tetszik a Bridget, mint nekem?
Csodás lakk, csodás mani!!! Gratulálok a nyereményedhez!!! <3
VálaszTörlésKöszönöm Julcsi itt is :) Most én is teljesen szerelmes vagyok... :3
TörlésNagyon szép a szín és a nyomdázás is :)
VálaszTörlésKöszönöm :)) Ügye hogy mennyire illik hozzá az arany?
TörlésNagyon tetszik nyomdázva. És még a színe is egész szép:)
VálaszTörlésEgész szép? :D Gyönyörűséges. Ezek szerint nem vagy pirosas?
TörlésNem szeretem a piros lakkokat általában :)
TörlésÍgy már értelek :) Akkor az egész szép tényleg bók ;)
TörlésHolo pelyhek is vannak benne :) Nekem már a fele elfogyott, annyit használtam. Tényleg a legszebb lakk, amit valaha láttam, nagyon az én ízlésem.
VálaszTörlésGondoltam hogy Neked ez az egyik kedvenced :) Annyira félek hogy elfogy, hogy most csak üvegben nézegetem :)
TörlésHa elfogy, veszek másikat :) Az üveget meg megtartom, mert ahol üres, ott felragadtak a holo pelyhek, csodaszép!
TörlésIgazad van :) Ha elfogy, gondolkodás nélkül újraveszem :)
TörlésGratulálok, egyszerűen GYÖNYÖRŰ!
VálaszTörlésÜgye? Sírok, olyan szép *_*
TörlésGyönyörű ez a lakk!:) Tényleg igazi csoda.:)
VálaszTörlésÉn szeretem a piros lakkokat,igaz mostanában keveset használtam,de az ünnepek közeledtével biztos sokat fogom használni majd.
Tényleg a csoda a legjobb szó rá :) Igen, így Karácsonyhoz közeledve én is egyre többször használok pirosat :) Jó ez :)
TörlésGratulálok a nyereményhez Rita! Beletrafáltál a legszebb decemberi piros lakkba, amit valaha láttam! :D Nekem nyár óta van meg (szülinapi haul), de félretettem, annyira nem illett a nyárhoz. Most viszont gyönyörű, és ha csak egyetlen piros lakkot viselhetnék decemberben, hát ez lenne az. :)
VálaszTörlésLegszebb decemberi? Állandó legszebb! :D Én szerintem most egészen bátran, de kijelentem, hogy ha csak egyetlen piros lakkot viselhetnék bármikor, az ez lenne :3
TörlésEz az univerzum egyik leggyönyörűbb lakkja, minden túlzás nélkül! :)
VálaszTörlésBármikor újravenném én is és akárhányszor felkenem, akkor is csak tátott szájjal vagyok képes bámulni. Bár én csak önmagában használom (mert képtelen vagyok elnyomni az izzását), ami nálam nagyon nagy szó, mert egy sima egyszínű lakkot már túl snassznak érzek a körmeimen, de ez nem egyszínű, hanem maga a tűz! *.*
Ez tényleg maga a tűz *_* Nem is hiszem el, hogy valami lehet ENNYIRE szép :O
TörlésAmikor csak meglátok a Bridgetről egy fotót, az agyamban villog a neon felirat "belső fény, belső fény, belső fény!" A te manidnál sincs ez másként. Szép lett nagyon a nyomdázással is!
VálaszTörlésKöszönöm :* Akárhányszor erre a lakkra gondolok, komolyan remegni kezd a lábam. Hivatalosan is 2014 legszebb lakkja :)
TörlésÚgy örültem, hogy Te nyertél! Nálad biztosan jó helye van minden egyes lakknak, ez pedig egy különösen szép darab :-)
VálaszTörlésÜgye?? Gondolhatod hogy örültem :) Életem legszebb lakkja ^^ És szeretgetem is becsületesen :)
Törlés