2015. augusztus 25., kedd

ILNP - Happily Ever After






























Végül csak eljött az ideje annak, hogy írjak a Happily Ever Afterről is. :) Ugyanis ez a tavaszi ILNP kollekció tagja, és az első képeket látva egyértelmű volt vele a szerelem, így természetesen már az előrendeléskor a kosaramban volt. Ő aztán egy nagyon összetett lakk! *_*




Szóval egy pasztell lila lakkról van szó, ami önmagában is holózik, de azért jól megtömködték ezüst pelyhekkel. Ettől pedig valami eszeveszetten szikrázik. És fémes is lesz tőle. Őszintén szólva annyira, hogy én a lila arcát nagyon ritkán veszem csak észre. Látom, persze, de nem túl domináns számomra. 

A képeimen meg aztán végképp nehéz meglátni a lilát, de hát ennyit tud ez a kis digitális szürke masina. :) Azért megpróbáltam egy közelit is lőni a pelyhek és a holózás miatt. 





























Azért szerintem a különlegessége átjön. :) Azért szeretem, mert önmagában is egy ékszer. Nemrég hivatalosak voltunk egy esküvőre, és a sima hosszú egyszínű sötétkék ruhámat ezzel a lakkal dobtam fel. Imádom, hogy kiegészítőként lehet hordani. *_*

Szerencsére a nap is kisütött, míg a körmeimen volt a lakk, így tudtam egy pár fotót közvetlen napsütésben is készíteni. :)



































Ezeken a képeken már végképp nem látom lilának, ellenben látom ahogy holózik, és ahogy szikrázik. Jaj, szerelem ez a lakk. <3

A lakk elérhető a Nailland-nél, juhú! Itt. Én csak ajánlani tudom napsütéses időre, jókedvfokozónak. Egy kis folyékony luxus ez a lakk, tényleg ékszerré változtatja a körmöket. :)

Tetszik nektek, vagy már túl sok a csillogás?

10 megjegyzés:

  1. Azért ez a HEA klasszisokkal szebb! :D Nagyon szép lakk, és nagyon jól mutat rajtad. :) Túl sok csillogás??? Olyan nincs! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én nem mindig érzem magaménak. :) Igazad lehet, nincs túl sok csillogás. :D

      Törlés
  2. Tényleg irtó jól áll a Te körömformádhoz ez a lakk, én is megvettem, imádom ahogy felkenve kinéz, de az én körmeimen annyira meh. Ez (meg a F.U.N payday H is és a többi ilyen) egy olyan fajta finish, ami ezen a szép hosszú, de keskeny körömformán mutat a legjobban.
    ja, és mondtam már, hogy a summer stargazinget újravettem? :) :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzsi, én nem mindig látom hogy szépen mutatna. :) De ez már az én bajom. :D
      Komolyan megvetted újra? :D És másodszorra milyen? :)

      Törlés
  3. Nagyon szép ez a lakk!! (-: a lila tényleg nem jön át annyira, de valóban olyan, mint egy ékszer, és Neked nagyon jól is áll!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Élőben sem lilásabb nekem, az a fura.

      Törlés
  4. Gyönyörű ez lakk! :) Csodásan áll neked. :)

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Najó, elhiszem, hogy tényleg lila. :D Ügye hogy az elegáns a legjobb szó? :) Köszi!

      Törlés