2014. október 19., vasárnap

Flormar - Sweet Grape



























Nézzünk ma meg, a változatosság kedvéért egy újabb őszi színt! :) A Flormar lakkokat eddig nem nagyon szerettem, valamiért engem az üvegükkel ki lehet kergetni a világból... Viszont lassan már fél éve, hogy próbálgatok közülük is egy-két árnyalatot és eddig teljesen elégedett vagyok! A Sweet Grape is úgy került hozzám, hogy lődörögtem a Nailland körül (mindig kétszer körbejárom az egészet, mire képes vagyok választani) és megtetszett a színe. Mert lila. És arany is picit. Na de mindjárt meglátjátok ;)

Szóval ez egy szép őszi lakk. A színe elég nehezen meghatározható... Kicsit lila, kicsit bordó, tele arany és rozsda csillámokkal. Ez maga az ősz, szerintetek is ? :) Az ecsete a normális Flormar ecset (sima, vékony, nem lekerekített) amit én annyira nem szeretek, de azért elvoltam vele. A fedésével viszont voltak problémáim. Szép volt már két rétegben is, de valamiért nekem csak három réteg után lett az igazi. Valahogy akkor már volt mélysége a színének.

Az a helyzet állt most elő, hogy egyszerűen nem tudok mit írni erről a lakkról. Tetszik, őszi, ennyi :) Helyette viszont hoztam sok sok képet róla, hogy Ti is kedvet kapjatok hozzá! 



























































Hogy tetszik Nektek ez a lakk? Melyik a kedvenc őszi árnyalatotok?

12 megjegyzés:

  1. Tényleg kellemes színe van, nagyon őszi :) Először azt hittem, homoklakk lesz, a neve miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, a homoklakkok először nekem is eszembe jutottak, csak aztán elfelejtettem beleírni. Na de nem homoklakk, szóval végülis mindegy :)

      Törlés
  2. Lilásbordó arany csillámokkal? Nyami! :D Valószínűleg megvenni nem fogom, mert bordó túltengésben szenvedek máris, de a Te körmödön nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. tetszik. nagyon. simán lehet, hogy megveszem

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép ez a lakk! Ebből a kiadásból nekem egy pink árnyalat van meg,de szerintem ezt is megveszem. Nagyon jó kis őszies lakk!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp nézd meg élőben, mert simán bele lehet szerelmesedni ;)

      Törlés