2014. október 6., hétfő

Háromszöges holo gradient






























Mára az egyik kedvenc manikűrömet hoztam Nektek. Legalábbis azok közül a kedvencem, amiket eddig készítettem. (Remélem a jövőben egyre szebbeket fogok ^_^) Lényeg a lényeg, mindig is nagyon tetszettek a háromszöges manikűrök. Olyan egyszerűek, de nagyszerűek. Valahogy számomra nagyon elegánsak is. Régóta ki akartam próbálni, hiszen nem kell hozzá semmi más, csak cellux :) És gondoltam a legjobb párosítás hozzá a holografikus gradient. (Ami szintén nagyon régóta izgatta a fantáziámat) Nyami!

Elsőként annyit tudtam, hogy fehér alapra szeretnék színes háromszögeket. Ez egyértelmű volt. És így nézett ki:





























Annyira elegáns, ügye? Nagyon nagyon tetszett, és teljesen odavoltam, hogy tudok ilyet csinálni :)

Aztán egy kicsit továbbfejlesztettem.






























Ez volt tehát a középső állapot, merthogy nem álltam meg itt ;) Természetesen. Hanem még szebbé tettem az összhatást *_*






























Most már csak annyit mondhatok, hogy szó szerint IMÁDTAM viselni, állandóan nézegettem :) Veszélyes, mikor az embernek szépek a körmei, könnyen figyel csak azokra :) Biztos hogy lesz még sok-sok hasonló technikával készített mani a blogon, és már nagyon várom, hogy alkothassak!

Nektek hogy tetszik?

18 megjegyzés:

  1. Csodaszép! Celluxszal készítetted? Nekem a holok, állandóan befolytak alá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, most látom hogy itt is megkérdezted :) Szóval a lényeg, hogy jól rányomogattam a cellux-ot, és egyáltalán nem folyt be alá. Mondjuk ahol összeért a két cellux, ott picit rizikós volt, izgultam is. De szerencsére minden jól ment :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik, de leginkább úgy, ha minden körmödön van háromszög :) Nagyon szép az átmenet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Tényleg egész jól sikerült az átmenet, de szerintem ez a színválasztáson is múlik... Én nem tudok dönteni hogy az első fázis tetszik jobban, vagy az utolsó :D

      Törlés
  3. Ez nagyon tetszik, a végső változat a legszebb! *.*

    VálaszTörlés
  4. úgy nagyon tetszik, hogy mindegyiken van háromszög, tök ötletes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is az tetszik a legjobban. Meg hát abban volt a legtöbb kihívás :)

      Törlés
  5. nagyon szép ez a háromszöges technika :) tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon-nagyon-nagyon jó lett az átmenet, a színek csodaszépen harmonizálnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöööm :) örülök hogy tetszik! :)

      Törlés
  7. Nekem is az utolsó tetszik a legjobban. Nagyon szép lett, nagyon ügyes vagy! (-: Nekem az átmenet valamiért nem megy. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszönöm :) Az átmenet szerintem a színválasztástól függ... Vagy nem tudom, még annyira nem vagyok menő belőle ;) Majd idővel.

      Törlés
  8. Hogy ez milyen jól néz ki!! Az ötlet is szuper meg a megvalósítás is!!

    VálaszTörlés
  9. Csodaszép lett, már instán is megcsodáltam. Nem is értettem, hogy miért nem a Te manikűröd lett a naillandmani azon a héten, én Neked szorítottam. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de kedves vagy!! :) Én sem értem, hogy miért nem én nyertem :D Na de tuti készítek még hasonlót, mert imádtam csinálni, imádtam viselni.

      Törlés