2014. június 7., szombat

Moyra Sea Salt - Seahorse, Calypso, Summer Storm és Ariel

Végre, végre, végre megérkeztek a Sea Salt lakkok!! Aki követ bármilyen egyéb internetes felületen, az tudhatja, hogy ezek a lakkok már a megjelenés óta érdekelnek. Először, a promó képek alapján, én is azt gondoltam, hogy ezek bizony homoklakkok lesznek. Aztán miután a boltokban is megjelentek, az egyik fészbúkos körömlakkos csoportban már láttam róluk egy képet, aminek a hatására még jobban elkezdett érdekelni a dolog. Akkor azt is megtudtam, hogy ezek bizony nem homoklakkok! Annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon milyenek ezek, hogy nem bírtam magammal. Aztán Edina posztja meggyőzött, hogy ezek a lakkok nekem kellenek. Másnap fel is kerekedtem, és begyűjtöttem belőlük párat. Megvettem a -szerintem- négy legszebb színt. És most megmutatom Nektek is mindet! :) Hurrá! :)) (Vigyázat, sok kép következik :))

Seahorse, Calypso, Summer Storm, Ariel





























Kezdjük először is azzal, ami összességében elmondható a lakkokról. 

Tehát ezek nem homoklakkok. A dolog úgy áll, hogy egy krémes, jelly-s állagban vannak apró fehér glitterek. Éppen emiatt, a tökéletes fedéshez nem árt a három réteg. Így lesz színe a lakknak, és így a glitterek is hol mélyebben, hol pedig magasabban látszódnak, ami nagyon jópofa. A száradási ideje átlagos, nekem nem okozott semmi bosszúságot. Fedőlakk kell rájuk, mert magukban a glitterek egy kicsit kidudorodnak. A lemosásuk egyáltalán nem vészes, könnyebb, mint a sima glitteres lakkok esetében. Ezek a legfontosabbak. Viszont a lényeg most jön. Ezek a lakkok -szerintem legalábbis- zseniálisak. Annyira vidámak, és jópofák! Egyszerűen cukik. Ez a legjobb szó. Cukik. Nézzük őket szépen sorban :)

Seahorse

Ezt próbáltam először az összes közül, és amint felkentem csak arra tudtam gondolni, hogy ez a legcukibb lakkom... *-*






























Calypso

...Aztán felkentem a rózsaszínt. Komolyan, nem tudok napirendre jutni. Ez valami őrülten cuki!!! Ez a legjobb szó. Simán csak cuki. Nézzétek, ahh:





























Summer Storm

Ez a lakk is gyönyörű, és ez már a sötétebb színekhez tartozik. Ebből, és a pirosból azt hiszem elég lett volna a két réteg, de én azért felkentem még egy harmadikat is, hogy a glitterek szépen merüljenek. Jól tettem!





























Ariel

Végül jöjjön a piros. Nagyon tetszik ez az élénk piros szín. A kis fehér glitterekkel pedig pont olyan hatást kelt, mint az eper. Igazi nyári csoda!






























Ők azok tehát. Én még mindig csak ámulok, és bámulok, hogy hogy sikerülhettek lakkok ennyire jól! Nagyon tetszik ez a koncepció, és nagyon szeretem a Moyrát, amiért ezt elérhető áron és ilyen jó minőségben adták nekünk! Engem megvettek. Kilóra. 
Azt pedig egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik a kedvencem... Talán a rózsaszín. Vagy a bogyószínű. Komolyan nem tudom. Mindig az, amelyik a körmömön van ^^

Szóval Lányok, mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a lakkokat! Szerintem nagyon jók, és mindenki találhat belőlük olyan színeket, amiket szeretne. (Én mondjuk személy szerint hiányoltam pár kék színt a kollekcióból, de ez nem olyan nagy baj.) A lakkokat a Moyra üzletében tudjátok megvenni, vagy az interneten.

Próbáltátok már valamelyik árnyalatot? Melyik a kedvencetek?

16 megjegyzés:

  1. Köszi a tesztet, ezek után legalább egyet vennem kell ezekből a lakkokból. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd szólj hogy miket vettél :) Kíváncsi vagyok!

      Törlés
  2. Nekem ezek közül az Ariel tetszik a legjobban. :) Szép. :) kék árnyalatban is kapható? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kékben sajnos nem :( Igen, az Ariel valóban nagyon szép, és élénk, ami a nyáron külön jó :)

      Törlés
  3. Mind csodálatos! Nem is tudnék közülük választani. Kár, hogy nálunk csak a Gel Look kapható tőlük..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, sajnálom :/ De ha Pesten jársz, akkor mindenképp vegyél! :) Vagy ki tudja, hátha ez lesz nálatok is ^^

      Törlés
  4. Az Ariel nagyon tetszik! Eszembe juttatja a gyerekkori Balatont és a "Szandipöttyös" kisruhát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, pont olyan mint az a ruha volt ^^ És hát érdemes megvenni, a piros talán az egyik legszebb *-*

      Törlés
  5. Meseszépek, mind tetszik. :)

    VálaszTörlés
  6. Hát jó, most Neked köszönhetően ismét nőtt a kívánságlistám :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, bocs hogy csak most válaszolok... Megvetted végül valamelyiket? :)

      Törlés
    2. Semmi gond :-) Még nem, mert legutóbb még nem volt a kedvenc boltomban, azóta pedig még nem mentem el újra, de van egy olyan érzésem, hogy az összes kelleni fog :-D

      Törlés
    3. Jogos :D Azóta én is gondolkodom még egy pár beszerzésén ^^ De legalábbis a fehéren mindenképp.

      Törlés
  7. Hozzánk csak most jutott el a lakk, 420ft/db áron, naná, hogy kettő jött velem. Jött volna több is, de szalagavató, cipő, frizura.. nem is sorolom.. Szóval céltudatosan,ahogy megláttam a facebookon a képet a készletfeltöltésről, írtam, mit rakjanak félre és mentem, fizettem, jöttem. Igen itt jön érvénybe, ha lakkstop van, az amire fél éve vársz, kivétel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy végre megérkeztek :) És miket vettél? Olyan cukik, ügye?

      Törlés