2014. október 29., szerda

Blog szünet - költözés


Szóval költözünk! Akik követnek twitteren, vagy instagramon, azok már biztos tudják, hogy a pakolást is megkezdtük. Izgalmas dobozokba pakolni a dolgainkat, kitakarítani magunk után, és új helyre menni. Eddig egy szobában laktunk, amiben a Férjem műhelye is volt. Mostantól végre lesz két szobánk, külön műhellyel, úgyhogy nem is lehetnénk boldogabbak :) Ráadásul nagyon szép lakásba költözünk, ami most lett felújítva. Na de erről ennyit. 

Viszont a blogot is érinti ez a költözés, éppen ezért írok. Ugyanis míg a dolgaim nincsenek rendesen a helyükön, és nincsen egy jó helyem, ahol kifesthetem a körmöm, addig nem tudok Nektek írni. Valamint - és ez a nagyobb baj -, a körmöm az első adandó alkalommal megadta magát, és két helyen is betört. Nem volt mese, le kellett vágnom őket a lehető legkisebbre. Ha most kifesteném, úgy néznének ki, mint valami színes kör alakú cukorka :D Ezen nem tudok változtatni. Várom hogy megnőjenek, és szép formájuk legyen. Utána lesz mit mutatni ;) Nagyon lelkes vagyok ám, tegnap megvettem életem első MoYou nyomdalemezeit is (IG-on már láthattátok :)), és lelkesen gyakorlom is a nyomdázást. Szóval a jövőben még több manikűrrel jövök, és még nagyobb lelkesedéssel! (Túl sokszor írtam le a lelkes szót, ehh)

Nem tudom mikor tudok újra írni, de igyekszem minél hamarabb! :)

12 megjegyzés:

  1. Első közös igazi lakás? :) Tényleg izgalmas :)

    VálaszTörlés
  2. Jujj, ez nagyon izgalmas! Sok örömet az új otthonotokban! :)

    VálaszTörlés
  3. Jó költözködés. :) És csinosítsd majd az új otthonotokat. :)

    VálaszTörlés
  4. Jó költözködést! Örülök, hogy megoldódott és várunk vissza. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :3 Igyekszem minél hamarabb visszatérni :)

      Törlés
  5. Jó költözködést :) Várunk vissza blogvilágba :)

    VálaszTörlés
  6. Kitartást a költözéshez, és IG-on mindenképpen követem az eseményeket :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Lassan elrendeződnek a dolgok, szóval érik a visszatérés ;)

      Törlés