2015. január 5., hétfő

Manikűrvadász szülinapi forduló


























Újra Manikűrvadász! Ráadásul nem is akármilyen, mivel ez a második születésnapja a kezdeményezésnek. Éppen ezért a házigazdánk ebben a fordulóban IsaBella volt :) A születésnapra való tekintettel belevittünk a játékba egy kis csavart, és most kivételesen nem egymástól, hanem külföldi bloggerektől vadásztunk. Szerintem ez tök jó ötlet volt, mivel nagyon sok tehetséges külföldi blogger van (kedvenceim a franciák!). Lássuk, mit sikerült alkotnom.

Páromnak a Glowstars blogot kaptam. Bevallom, pont annyira mélyedtem bele a blog tanulmányozásába, hogy egy manit gyorsan kiválasztottam, nem töltöttem el sok időt itt. Ennek egyszerű az oka: habár a lány, aki írja, tehetséges, és ügyes, de tőlem annyira távol áll az ízlése, hogy az valami elképesztő :D Túl sok nekem amit csinál és túl vad. Na de nem baj, azért találtam inspirálódni valót így is :) Ezt a bejegyzést vettem alapul végül.


































A koncepciót meghagytam, vagyis gradientre nyomdáztam egy fekete mintát. Tudom, hogy az eredeti alkotásban nem nyomda van, de én képtelen lettem volna szabad kézzel festeni egy ilyet. Persze picit azért át is alakítottam, hogy olyan legyen mint én :)




























Én egészen elégedett vagyok a végeredménnyel :) Valamint szerettem csinálni is, jó volt kicsit többet pepecselni a szokásosnál :)

A felhasznált lakkok és a lemez:

Essence fekete nyomdalakk, Catrice Holo In One, Colour Alike 496 és 533, Golden Rose fehér.
Valamint a nyomdalemez a Suki 04-es.

























Hogy tetszik Nektek? Szeretitek a gradient manikűröket?

37 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett! A csajszi alkotása tényleg elég vad, ezért a Tied tetszik jobban :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép! Tényleg Ritás lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ezek szerint ismerem már magam :D

      Törlés
  3. Nagyon tetszik, a tiéd jobban, mint az eredeti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Szerintem ezzel többen így vagyunk :)

      Törlés
  4. A tiéd szerintem ezerszer jobb, mint az eredeti, de tényleg! Szép, letisztult és különleges!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ciiska, kedves vagy :) :*

      Törlés
  5. Sokkal szebb, mint az eredeti, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Az eredeti vadóc alkotás bevallom, közelebb áll a szívemhez, viszont a Te megoldásod is nagyon tetszik, mint szelídített verzió! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, milyen jó hogy nem vagyunk egyformák :) Köszönöm! :) Kíváncsi lennék, Te hogyan alkotnád újra... ;)

      Törlés
  7. Csodás lett! Hát igen a Glowstars blogon elég sok az elvetemült manikűr, valóban nem illik hozzád, de nagyon jól megoldottad a kihívást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, szerintem is sikerült megvalósítani a dolgot :) És hát igen, elég vad blogot kaptam :D

      Törlés
  8. A tiéd közelebb áll hozzám, sőt az eredeti valójában nem is tetszik. De tényleg sikeresen Ritásítottad, így nagyon szép lett a végeredmény. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Timi :) Szerintem is "Ritás" lett ^^

      Törlés
  9. nekem jobban tetszik a te verziód : )
    visszafogott de mutatós : )

    VálaszTörlés
  10. Ez az egyik kedvencem. :) Csodaszép lett. :)

    VálaszTörlés
  11. Ziztimhez csatlakozok, nem tetszik az eredeti. Biztos nem kaptam volna fel rá a fejem, de milyen jó, hogy Te megtetted, mert így láthatok egy csodaszép manikűrt tőled, amely fényévekre van az eredetitől. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, szörnyen nehéz volt választani... Nem tudom, hogy rámentél-e az eredeti blogra, de hát még ez volt az egyik leginkább megfelelő számomra :D És köszönöm, nagyon kedves vagy :)

      Törlés
  12. Ez nagyon tetszik!! Az eredeti nekem fehér mintával jobban bejönne. A tiéd nagyon elegáns lett, remek színeket és mintát választottál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Próbáltam kicsit szelídíteni az eredeti verziót, azt hiszem sikerült :)

      Törlés
  13. A Tiéd klasszisokkal jobban tetszik, nekem is túl sok már az eredeti... Viszont a Te verziód csodás lett, és igazán illik Hozzád :-)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép lett! Tetszik a minta, a színek, és a kivitelezés is profi! :)

    VálaszTörlés
  15. Szupi lett. :) Szépek ezek a zöldes lakkok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én most teljesen odavagyok ezekért a színekért :)

      Törlés